ISKOLAAVATÁS

2013.05.31 09:22

Hivatalosan is átadták a szépen felújított iskolánkat!!

Május 29-én ünnepélyes keretek között vehettük át az iskola épületét. 

Igaz, már korábban beköltöztünk, de az ünnepségre idág várni kellett. Most végre hivatalosan is a miénk!

Az ünnepségre meghívtuk városunk polgármesterét, dr. Bóka Istvánt, a KIK füredi tankerületének vezetőit,

a képviselő testület tagjait, és a társintézmények vezetőit. Az ünnepséget Hajdúné Babos Katalin, iskolánk igazagtóhelyettese nyitotta meg.

Ezután következett a Ferencsik János Zeneiskola tanulójának, Hajdú Péternek a trombita előadása.

Ezt követte diákjaink énekes, verses ünnepi műsora.

Dr. Bóka István polgármester úr kedves szavaival köszöntötte a vendégeket, diákokat egyaránt. Elmondta, hogy rendkívül fontosnak tarja, hogy

a nagy értéket jelentő nevelőmunka, ami eddig a Bem iskolában folyt, továbbra is megmaradjon a városban.

Mindannyiunk felelőssége, hogy ki tudjuk használni az új épület adta lehetőségeket, és hogy az ide járó gyerekek továbbra is integráltan tudjanak élni és tanulni.

A köszöntő után kedves meglepetésként ért bennünket Molnár Judit kéviselőasszony ajándéka, amely egy Fekete István regényből-  a képviselőasszony gyerekkori kedves könyve, a Bogáncs- és egy, az író saját kezű leveléből állt.

Műsorunk zárásaként meghallgathattuk a zeneiskola diákjának fuvolaelőadását.

További képek, riportok itt tekinthetők meg:

http://www.furedtv.hu/?p=videok&anyagid=3063